Esküvői fotós, kreatív esküvő fotózás

Bár az esküvő alap esetben egy jogi aktus, melynek során a résztvevők, az anyakönyvvezető és két tanú előtt kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek. Sokunk számára, még sem ezek a száraz tények, a ?papír? kevésbé fontosak és a hangsúly inkább a nagy nap lelki jelentőségén, és az apró részleteken van.

Esküvői fotós, kreatív esküvő fotózás

A szép ruha, a smink, a frizura a hatalmas menyasszonyi torta, a virágokkal díszített templom a velünk együtt örülő szülők, családtagok és barátok csillogó szeme, számunkra sokkal fontosabb.

Mivel ezeket a részleteket, érzéseket, szeretnénk örökre a szívünkbe és emlékeinkbe zárni, ezért esküvői fotóst, esküvői videóst, esetleg mindkettőt fogadunk a nagy napra, hogy képekben örökítse meg.
Érdemes, ezt már jó idővel a nagy nap előtt megtenni, hogy az esküvői fotós megismerje stílusotokat, igényeiteket és méltóképp felkészülhessen a nagy eseményre.
Az esküvői ceremónia és a lakodalom megörökítésén túl, szinte minden pár szeretne egy esküvői portré sorozatot, amit én most négy csoportra bontok, ezzel is segítve a fotózás koncepciójának megálmodását.

Klasszikus műtermi esküvői fotózás:

Ez alatt az esküvői fotózási stílus alatt a klasszikus műtermi beállított képeket értem, egy egyszerű portré sorozat a mennyasszonyról és a vőlegényről, csoportképek a szülőkkel, koszorúslányokkal.
A klasszikus stílus ellenére ezeknek a képeknek is meg van a maga hangulata, ráadásul a szülők is örömmel teszik majd ki bekeretezve a falra.

Egyedi műtermi esküvői fotózás:

Ez alatt a stílus alatt egy kreatív esküvői portré sorozatra gondolok, amely a hagyományos esküvői sorozatokhoz képest, a témával lesz színesebb, a témát, természetesen minden esetben egyéniségetekhez, stílusotokhoz, és egyedi igényeitekhez igazítjuk. Egy példa, bár szintén a menyasszony s vőlegény van a középpontban a témával és a fotózás témájának megfelelő kiegészítőkkel igyekszünk hangsúlyozni egyéniségeteket. Egy vagányabb házaspár készíttethet pl: Bonnie és Clyde sorozatot, ennél a sorozatnál az ifjú pár napszemüveget, kalapot és pisztolyt kap, a vőlegény esetleg egy szivart , a beállítások is sokkal izgalmasabbak, a fotók viccesek és örökké emlékezetesek lesznek.

Klasszikus szabadtéri esküvői fotózás:

úgy gondolom, erről nem kell túl sokat mesélnem, a legtöbb esküvői albumból ismert ez a stílus, hagyományosan parkokban, kastélykertekben készülnek, minden különösebb kiegészítő nélkül, klasszikus beállításokkal.

Egyedi szabadtéri esküvői fotózás:

Egyedivé teszi a helyszín, a kellékek, esetleg a kettő együttvéve.
Egyedi helyszín lehet, a kastélypark helyett egy napraforgó tábla, egy focipálya, esetleg a város elhagyatottabb utcái, aluljárói, a metró állomás, az esküvői fotózás helyszínének kiválasztása során csak képzeletünk szabhat határt.
Egyedi kiegészítő lehet egy gumicsizma a menyasszonyi ruhához, egy hinta esetleg széna bála, extrém esetben egy festékes menyasszonyi ruha, téli esküvő esetében egy szánkó, de készülhet esküvői portré sorozatunk házi kedvenceinkkel, a téma, vagy helyszín csak jó ötlet kérdése.

Ezeknek a képeknek az elkészítésekor, már maga a fotózás is nagy élmény, számtalan mókás jelenettel, segít kicsit ellazulnunk, ezen az egyébként is feszült napon és később visszanézve is könnyfakasztó emlék lesz.
A portré sorozat elkészítésén túl, egyre többen igénylik, már az előkészületek megörökítését is.
Ilyenkor az esküvői fotós, már kora reggel elkísér titeket a fodrászhoz, sminkeshez, jelen van a menyasszony öltöztetésekor, hogy pillanatképeket készítsen, ezzel is kerekké téve később emlékeinket.

Ezt követően, természetesen az esküvő típusától, egyedi szokásaitól függően megörökíti a lánykikérőt, a polgári és egyházi szertartást és ezek legfontosabb mozzanatait, úgy mint, gyűrűhúzás, aláírás, szülőköszöntő, az első hitvesi csókot.
Majd pedig igény szerint ti és vendégeitek akár hajnalig tartó mulatozását is. (vacsora, menyasszonytánc, az esküvői torta felvágása, tűzijáték, a vőfély vagy ceremóniamester által szervezett játékokat)

Trendi esküvői fotós szolgáltatásunk, minden igényt kielégítő, az apró részletekre is kiterjedő, szem előtt tartva elképzeléseiteket.
esküvői fotós, esküvő fotózás