Családi fotózás Székesfehérváron

Családi fotózás Székesfehérváron címszó alatt talált ránk Zsuzsi. Mikor megkeresett hosszasan elbeszélgettünk,akit már a telefonvonalban is igen kedves embernek éreztem, ami a találkozáskor beigazolódott. Elmondta, hogy három gyermekük van. Egy 9 éves fiú, egy 6 éves és egy 5 hónapos kislány, aki néhány nap különbséggel született a mi kislányunk előtt. Határozott elképzelései voltak Zsuzsinak aki férjét akarta meglepni ezzel a fotózással. Azt is elmesélte, hogy szinte már kétségbe van esve mert a gyerekekről nem készült még olyan kép ami ízlésének igazán megfelelne. Ő szokta otthon fotózni őket, de bevallja, hogy azok között nem igazán vannak jó képek. Így elérkezettnek látta az időt, hogy felkeressen egy profi fotóst aki ezzel foglalkozik.

Megbeszéltünk egy időpontot és hamarosan meg is érkezett egy szépséges család műtermünkbe. Nagyon helyesek voltak a gyerekek, barátságosak vidámak azonnal összebarátkoztunk velük.
Zsuzsi többféle ruhát hozott a kicsiknek amiből együtt állítottuk össze a végső kombinációkat. Elmondtam, hogy fog zajlani a fotózás, a javaslataimat melyek Zsuzsi elképzeléseivel is egyeztek.

Vincével kezdtem a fényképezést aki annyira nem kedvelte a neki választott ruhát, pedig igazi vagány kissrác lett belőle.Vince amúgy vidám srác, egy kis csibész akivel jól elbohóckodtunk és még a neki választott ruha nem tetszése ellenére is jókat nevetett. Zsuzsi 6 éves kislánya Julcsi pedig a fotósok álma. Julcsi úgy pózolt a fényképezőgép előtt mintha mindig ezt csinálta volna. Igazi kiscsaj, tündéri kis szépség. Saját maga öltözik, igazítja a hajpántját fésüli a haját, szájfényezi a száját.
Az 5 hónapos Zsuzsika aki végig szemmel kísérte az eseményeket egy angyal jó baba. Egy hangja sem volt a fotózás során és mikor néhány kép erejéig ő is beállításra került még jókat nevetett is nekünk.

Elmondhatom, hogy igazán jó hangulatban telt a velük való családi fotózás, öröm volt őket fényképezni. Zsuzsi utólag nagyon örült a képeknek, örömmel hívott fel miután megnézte őket. Azóta a három gyermekük nagy vászonképe néz le rájuk hálószobájukban.